Hogyan tűnjünk ki a tömegből?
A hétvégén megrendezésre került a Méhek Napja, az Országos
Méhészeti Egyesület (OMME) szervezésében, a Kós Károly sétányon. A rendezvényen
több mint, 10 méhész mutatta be termékeit.
Hogyan lehetünk
sikeresek egy olyan kiállításon, ahol mindenki ugyanolyan terméket értékesít,
mint mi?
Két dolgot nagyon fontos megértenünk már az elején!
Az egyik, hogy nincs két ugyanolyan termék, vagy ha van is,
nekünk hinnünk kell abban, hogy a
MIÉNK akkor is különlegesebb a többiekétől. Például mert más eljárással
készül, nagyobb odafigyeléssel, természetesebb anyagokból stb. A másik pedig,
hogy akár méhészek, borászok, akár varrónők, kézművesek, vagy autógyár
tulajdonosok vagyunk, egy valamit
szeretnénk akkor is, a termékünket eladni, és sok elégedett
vásárlót generálni, akik által még több elégedett vásárlóra tehetünk szert.
Ahhoz, hogy ügyesebbek legyünk, mint a többiek, nem kell
nagy dolgokra gondolnunk, egy jó tervezéssel, némi reklámmal, egy jó hostesszel,
vásárló csalogató ötletekkel, egy kis feltűnéssel, hírlevél feliratkozási
lehetőséggel, máris hatékonyabbak lehetünk, mint a társaink.
Ötletek méhészeti termékek népszerűsítésére:
1, Kis kártyák:
amiket minden érdeklődőnek oda lehet adni, és amin a méhészet elérhetősége
szerepel. Név, cím, weboldal. Azért mert valaki helyben ott nem vásárol, nem
biztos, hogy később sem fog, de azzal, hogy tudja, hol kereshet meg minket, már
adtunk egy esélyt a jövőbeni értékesítésnek. Egyik oldalon lehet egy recept,
vagy kedvezmény lehetőség. a lényeg legyen színes, szépen megszerkesztett.
2, Kóstoltatás:
nem mindenki szereti a kekszet, akik vigyáznak az alakjukra, vagy liszt
érzékenyek, cukorbetegek biztos nem fognak kóstolni a portékánkból, ha azt csak
sima kekszen teheti meg. Máris elestünk X % vásárlótól. Egy ilyen rendezvényen leginkább
családosok vannak jelen gyerekekkel, akiket bizony a finomságokkal, mézből
készült süteményekkel, jó diétás receptekkel biztos meg lehet fogni. Ha nincs
időnk és lehetőségünk ilyenekkel készülni, akkor marad a jól bevált mézes vajas
kenyér, amit lehet teljes kiőrlésű kenyérre is kenni, így azok is biztos
megkóstolják a finomságunk, akik éppen diétáznak.
3, Gyerekek: a
gyerekekben van a legnagyobb piaci lehetőség, ők a legjobb szövetségeseink. Ha
bármit meglátnak, ami számukra színes, érdekes, vicces, azonnal akarják, legyen
az egy méhecskés lufi, plüssállatot, sárga-fekete pöttyös labda, egy óriás
méhecskének öltözött valaki, biztos látni akarják. Ha végül nem is vásárolják
meg nekik a szüleik, egy valamit már biztos elértünk, hogy hostess nélkül a
gyermek odacsalogatja a standunkhoz a szüleit. Ha már ott vannak a szülők, van
lehetőségünk bemutatni magunkat és a termékeinket.
4, Mosolygós hostess:
amíg mi a vásárlókkal foglalkozunk, mindenképpen szükségünk van egy, szép,
magára igényes, mosolygós hostessre, aki kedves, talpraesett és nem fél
megszólítani az embereket. A hostess, a mi hideghívásunk. Neki az a feladata,
hogy oda invitálja a vásárlókat a standunkhoz. Ő, ami a titkárnőnk, aki ,,
időpontot egyeztet” nekünk, amiből később mi üzletet tudunk kötni. A hostess
feladata járjon körbe és körbe, mutasson be minket, és kísérje a standunkhoz az
embereket. Ha mindig állnak a standunknál, felfigyelnek ránk mások is.
5, Tájékoztassunk:
tartsunk előadásokat a helyszínen. Mondjuk el, hogyan készülnek a termékeink,
milyen eljárás szükséges hozzá, milyen együtt dolgozni a méhecskékkel stb. Ezt
úgy is megoldhatjuk, hogy a ,, kis kártyák” egyik oldalára pl. azt írjuk 10%
kedvezményt kap az, aki meghallgatja 15 perces előadásunkat a standnál. Mivel gyerekkel
érkeznek, ez tényleg nem lehet több 15 percnél, viszont annak a negyedórának,
igazán érdekesnek és lelkesnek kell lennie. Amit egybe lehet fűzni egy
kóstoltatással a végén. Aki elmegy az előadásra, már biztos érdeklődő, és a
biztos érdeklődőből már könnyen lehet biztos vásárlót csinálni.
Ilyen és ehhez hasonló ötletekkel szeretnék segíteni minden
kedves partnerünket, és jövőbeni partnerünket, akik szeretnék megsokszorozni
egy kiállítás sikerességétJ









